Történelmi érdekességek,őrületek

Ami a történelemkönyvekből kimaradt!A történelem emberi oldala.

A legnevetségesebb védjegybejelentések

 1. Az Apple és az Amazon háborúznak az előbbi által birtokolt „App Store” védjegy miatt

11.jpg

Bejelentő: Apple

Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni: "App Store"

Státusz: Elfogadva – egyelőre. 

Annak ellenére, hogy az „App” szócska az „App Store” nevében az applikáció szó rövidítése és nem az Apple Inc. nevéé, a számítástechnikai óriás mégis magának tudhatja a végjegyét. Mindez azonban nem gátolta meg az Amazon.com-ot abban, hogy elindítsa saját verzióját, Amazon App Store (for Android) néven, Android telefonokra.

Az Apple természetesen azonnal perelt. A nyelvi káoszt tovább bonyolítja az, hogy még 2011 januárjában a Microsoft is perbe szállt az Apple-lel, hiszen ahogy fogalmaztak, szerintünk az „App Store” kifejezés mára általánossá vált, így nem illethet annak védjegye kizárólagosan senkit.

Tehát az Apple, az Amazon és a Microsoft körbeperelte egymást, kérdéses, hogy az ügyben milyen döntés születik, ettől függ ugyanis, hogy nevetséges-e az Apple „App Store” védjegye, vagy zseniális (az ügy bonyolultsága miatt eredmény 2012 októberére várható).

2. A McDonald's és végletekig hajszolt védjegyálma, a "Mc" előtag

12.jpg

Bejelntő: McDonald's

Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni: a "Mc" előtagot

Státusz: Elutasítva

A múltban a McDonald’s számos háborút vívott meg a tárgyalótermekben azért, hogy a Mc előtaggal senki se élhessen vissza. A szerencse akkor is mellé szegült, mikor a San Francisco-i McCoffee kávézót, vagy mikor a Fülöp-szigeteki MacJoy gyorséttermet perelte be.

Ez a széria azonban megfordulni látszik. 2009-ben ugyanis a MsDonald’s elveszített egy nyolc évig tartó pert a malajziai McCurry étteremmel szemben, mikor is a bíróság úgy ítélte meg, hogy a két éttermet senki sem keverné össze egymással.

A „Meki” egyébként a magyar McKiwans szendvicsezőt is beperelte, ebben tavaly született eredmény, a magyar fél javára.

 

3. A képeinken és a személyes információnkon kívül a Facebook már a „Face” szót is magáénak tudhatja

13.jpg

Bejelentő: Facebook

Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni: "Face"

Státusz: Elfogadva

Bár korábban beszámoltunk már a Facebook kísérletéről a „Like” szó levédésére - ami maga is megérne egy misét - erre a listára mégis a „face”, vagyis az arc szó védjegyoltalmának megszerzése került fel.

Mintha legalábbis a közösségi oldalnak szüksége volna bármilyen egyéb fegyverre versenytársaival szemben, 2010 végén levédette a „face” szót (persze fontos kitétel, hogy csupán telekommunikációs szolgáltatások körében, így az olyan cégeknek, mint pl. a Northface, nincs miért aggódniuk).

Egyelőre úgy tűnik, hogy az Apple videó chat-je, a FaceTime is biztonságban van, de azért valljuk be, elég vicces lenne a két óriás harcát végignézni.

4. Jason Gambert többször is kísérletet tett a SEO rövidítés levédésére, de az internet visszavágott

14.jpg

Bejelentő: Jason Gambert

Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni: "SEO"

Státusz: Elutasítva

Ha még nem hallottatok Jason Gambertről, nincs miért aggódnotok. Mikor több kérelmet is benyújtott a SEO, mint marketing eszköz levédésére 2007-ben, senki más sem ismerte. 

Ekkortájt azonban egy bizonyos Sarah Bird nevű blogger felfigyelt Gambert esetére, és a történetet közzé tette az oldalán. Valahogy így kezdődött az az éveken át tartó háború, melyben Sarah azért harcolt, hogy a SEO szócska védjegye (Search Engine Optimization – Keresőoptimalizálás) ne kerüljön rossz kezekbe. A lehető legtöbb fórumon szólalt fel, s olvasóit is erre bíztatta.

Az egész történetet itt meséli el, beleértve azt is, hogy Gambert mit tervezett arra az esetre, ha elnyerni a védjegyoltalmat: http://outspokenmedia.com/seo/seo-trademark-application-terminated/

Az eset végül 2010 márciusában zárult le, és a bloggerina elérte, amiért akart, vagyis a USPTO végül elutasította Gambert kérelmét.

5. Trump jelmondatát „kirúgták” a USPTO-tól

15.jpg

Bejelentő: Donald Trump

Mit szeretett volna védjegyoltalom alá helyeztetni: "You're fired", vagyis „Ki vagy rúgva”

Státusz: Elutasítva

A legjobb maradt a végére. Az ingatlan mogulból valóságshow sztárrá és még megannyi mássá avanzsált Donald Trump szerette volna védjegyoltalom alá helyezni híres jelmondatát, a “You’re fired!”, vagyis a „Ki vagy rúgvá”-t.

Egyes jelentések szerint Trump ezen jelmondat ruhákra és játékokra helyezését, valamint casino szolgáltatásokra való alkalmazását tervezte.

Szerencsétlenül járt azonban, hiszen a USPTO munkatársai szerint a "You’re Fired" mondat kiejtése túlságosan is hasonlít a "You’re Hired," (Fel vagy véve!) nevű társasjátékra, mely már egy létező védjegy.

THE END

Forrás: www.businessinsider.com

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 25
Tegnapi: 37
Heti: 159
Havi: 764
Össz.: 649 653

Látogatottság növelés
Oldal: A legnevetségesebb védjegybejelentések I.
Történelmi érdekességek,őrületek - © 2008 - 2024 - tortenelmioruletek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »