Azt mondják, hogy minden nőnek szüksége van egy kis rezgő barátra, ahhoz, hogy megtudja mi az igazi gyönyör. Nem mondom, hogy 100%-ban osztom ezt a véleményt, de ha már annyira erőltetik, hogy márpedig mindenkinek kell egy, arra gondoltam, hogy egy esetleges vásárlás előtt jól körbejárom a témát, hogy honnan is ered ez a kis édes szerkezet.
Nos következzen egy kis vibrátor történet:)
Az első olyan segédeszköz mely a női örömszerzést segítette, valójában nem is nevezhetnénk vibrátornak, hiszen nem egy rezgő tárggyal volt dolgunk. Tehát a különbség a vibrátor és a dildó között, hogy a dildó, egy rezgés nélküli örömszerzési eszköz.
1. 28 ezer éve
Az első feltehetően szexuális játékokra szolgáló dildó 28 ezer évvel ezelőtt készült, méghozzá kőből… brrr. Egyes kutatók úgy vélik, ez a kis hűvös szerkezet szolgált a az akkori nők kielégítésére, amíg a férj vadászaton volt társaival.
2. Kleopátra méhecskéi
Tudjuk, hogy Kleopátra a maga korában nagyon haladó szellemű nőnek számított. Ezt bizonyítja, hogy ő már nem érte be a kőből faragott péniszutánzattal. A legenda szerint, Kleopátra úgy gondolta, hogy mérges és ingerült méheket kell bezárni egy átlagos pénisz méretű rúdba. A rúd rázása tovább ingerli a méheket, ami pedig meghozza a megfelelő rezgést. Nem tudni, hogy ez így történt vagy sem, de végül is nem egy rossz gondolat.
3. Megmunkált fa és bőrvibrátorok
A kő és a méhecskék után jöttek a görögök, akik úgy gondolták, hogy fából és bőrből még kényelmesebb és esztétikusabb játékszer készíthető. Ezek után jöttek a japánok és a görögök ötleteit felhasználva megalkottak egy felcsatolható dildót.
4. 1890 – A kéztörő
Következett egy nagy ugrás a vibrátorok életében és 1890-ben Dr. Macaura Pulsocon megalkotta az első kézzel hajtható vibrátort, mely akkoriban még orvosi célokra használtak. Ugyanis a viktoriánus korban nagyon sok orvos hitte, hogy a hisztéria gyógyítható kézi ingerléssel, vagyis konkrétan orgazmusig ingerelték a hölgyeket abban a korban. Ám ez nagyon fárasztó tevékenység volt, így amikor Dr. Pulsocon megalkotta a kéztörő, az hirtelen nagyon elterjedt az orvosok körében.
5. 1891- A Manipulátor
Valóban így hívták Ezt már nem kellett tekergetni, hiszen gőzhajtású volt az elejétől a végig, már persze ha nem fogyott ki a felénél a szén. Azt tudni kell, hogy nem volt egy nagyon halk szerkezet, de mégis a kor nagy kedvence lett.
6. 1900 – Az otthoni változatok
Az 1900-as évek elején nagyon gyorsan elterjedtek ezen játékszerek otthoni változatai is. Persze akkor még nem vibrátorként, hanem nyakmasszírozóként adták el őket. Az orvosi segédeszközök reklámjaival tele voltak az újságok és a nők annyira rákaptak a “nyakmasszírozóra” (mert biztosan csak így használták :)), hogy az 1910-es években már több masszírozó volt az amerikai háztartásokban, mint porszívó. Azért ez jelent valamit
7. 1937 – Lusta kéz
Nők százai voltak oda a lusta kezeket lágy vibrátorrá alakító szerkezettől. A II. világháború előtt igazán nagy népszerűségnek örvendett.
8. 1945 – A fém korszaka
Az első már valóban vibrátort formáló szerkezet teljes egészében fémből készült. Hát nem tudom… én nem éltem volt abban a korban…
9. 1954 – Kábelforradalom
A Niagara névre hallgatott az első olyan eszköz, melynek már lehetett az erősségét is szabályozni. Azért a kábelekkel érdemes volt vigyázni, egy egy hevesebb orgazmus során…
10. Made in China
A múlt után következzen a jelen és a jövő. A fa és fém anyagú vibrátorok után ma már óriási a vélaszték. Találhatunk itt latex, szilikon, gumi segédeszközöket is, ezekől a legelterjedtebb a szilikon. m nem olyan régen megalkottak egy teljesen új anyagot, amely a Nu skin névre hallgat. Ez egy teljesen új technológia, az élő emberi bőr érintéséhez kísértetiesen hasonlít.
Lássunk néhány mai darabot:
-Diana-